Nyarán megnyitotta a második kifőzdéjét is. Többszörös Michelin Csillagos főszakácsot, Simon Miklós vette fel. A kifőzde gyorsan az Ország legfelkapottab étkeztetője lett. A internetes blogok időszakában, az egyik leggyakoribb téma volt a kifőzde.
Január. 22 a Kifőzde megnyerte az első Michelin Csillagját, a díjat pedig Claude Jacques francia mesterszakács adta át. Egyre és egyre híresebbek lettünk.
-ben nyitottuk meg a harmadik konyhánkat, ami kétszer akkor mint az előző kettő együtt véve. Ekkor keztünk el nem csak menüs, hanem étlapos étkeztetéssel is foglalkozni.
Nem is kellett sokat várni, 2018-ben nyertük meg az Ország étterme díjat.
-ben 2 darab Michelin Csillagot nyert az éttermünk fő fogásainkkal, amit akár most is meg tudsz rendelni online.
Értesülj a heti menükről és új az fogásainkról.